ELSŐ

Hunter.

2012. november 30. péntek

Rémes hónapom volt. Gondoltam, hogy Hazel nem fog aznap hazamenni, de egy hét után elkezdtem nagyon aggódni. Nem hívott, nem üzent.

A hetek teltek, ő pedig nem került elő. Az anyja se tudott róla semmit, ő reménykedik. Nekem is azt kéne, de egyszerűen nem tudok.  Tudom, hogy zaklatott, de biztos küldött volna egy üzenetet vagy valami.

Egész nap az jár a fejemben, hogy mi van ha történt vele valami? Mi van, ha tett valami helytelent?

Most november vége van, kb. másfél hónapja, hogy Hazel eltűnt. Baromira idegesít, hogy Colin olyan nyugodt. Mintha nem is érdekelné. Pedig tudom, hogy ő és Hazel jó barátok. Blairen látszik, hogy feszült, hiányzik neki a legjobb barátnője.

- Még mindig nincs meg? - kérdezősködött anya, mikor hazaért a munkából.

- Nincs - morogtam, és fölrángattam magamra a cipőmet, majd a fekete bőrdzsekimet. - Szia.

Becsaptam magam mögött az ajtót, és az erdő felé vettem az irányt. Muszáj minden nap elmennem az erdőbe, hátha felbukkan, de ez eddig nem történt meg.

- Kérlek Hazel, gyere haza! - néztem fel az égre, majd összeszorítottam a szemeimet, és a tarkómnál összefontam az ujjaimat.

Leültem egy sziklára, és a kezembe temettem az arcomat. Csupa sár minden, így a cipőmre is ragadt egy jó nagy adag.

Hirtelen valami megreccsent, mire felkaptam a fejemet. Egy barnás hajú lány közeledett a fák között. Felpattantam a szikláról, és jobban megszemléltem a közeledő embert, hogy biztos legyek.

- Hazel! - kiáltottam fel, és elé siettem. Az arca csupa sár volt, de ennek ellenére sorosan magamhoz szorítottam a fejét.

- Istenem. Hol a francban voltál? - engedtem el, és a kezem közé fogtam a saras arcát.

- Csak sétáltam egy kicsit - szorította össze a száját. Elengedtem az arcán, de pár másodpercig még néztem.

- Menjünk. Meg kell fürödnöd - böktem a fejemmel az erdő kijárata felé. Bólintott egyet, és elindult mellettem.

Csendben mentünk egymás mellett. Annyi mindent akartam neki mondani, de egyszerűen nem tudtam. Nem mondhatom neki, hogy hiányzott, mert tudom hogy nézne rám. Mint, aki megőrült. Így van az "aggódtam érted"-del is.

Ezért sétáltunk csendben. Megnyugodtam, hogy itt van, és nem esett semmi baja. Hirtelen feleslegesnek tartottam a sok aggódást, hiszen itt van épségben!

BEVEZETŐ

Hunter.

2012. október 15. hétfő

- Hazel, a francba, nem mehetsz csak így el! Várj már meg! - kiáltottam a lány után, de ő nem fordult meg, csak futott tovább az erdőbe. Érthető, hogy egyedül akar lenni, de muszáj vele mennem, hiszen ilyenkor bármilyen őrültségre képes.

- Hazel! - próbálkoztam újból, de semmi. Az eső is elkezdett zuhogni, ezzel sarat csinálva. Hazelből pillanatok alatt farkas lett, így egy pár másodperc előnyhöz jutva. Gyorsan követtem  példáját, de mire átváltoztam, már el tűnt a szemem elől.

Gyorsan kezdtem el futni, hátha megpillantom valahol, de reménytelen volt. Már esteledett, és Berry Hill erdeje is sötét volt. Karmaimat belevéstem az egyik korhadt fába, és vonyítással jeleztem Hazelnek.

Egy darabig még kóvályogtam az erdőben, de nem leltem a nyomát. Egyszerűen eltűnt. Nem szeretném, ha hülyeséget csinálna, meg szeretném védeni.

Nem tudom, hogy mennyi ideig lesz távol, és hogy egyáltalán vissza jön-e. Azt akarom, hogy estére már legyen otthon, hívjon fel és beszéljünk.

Lehet, hogy nem viselkedtem vele mindig tisztességesen, de kedvelem őt, és nem bírnám ki, ha még őt is el kéne vesztenem.

A visszaváltozásom után öt perccel már Colin ajtaján kopogtattam türelmetlenül. Az anyja nyitott ajtót, és engedte, hogy felmenjek Colinhoz.

- Hazel eltűnt! Nem tudom hol van - támaszkodtam kétségbeesve a szekrényére.

- Hogy-hogy eltűnt? - értetlenkedett a haverom. Jelen esetben nagyon idegesítő volt. 

- Épp az erdőben voltunk, mikor kapott egy hívást. A húga, tudod Holly, meghalt. Nagyon zaklatott lett, és az erdőbe kezdett el futni. Egy darabig tudtam követni, de átváltozott, és aztán elvesztettem. Nem tudom hol van, sehol sem találtam - hadartam el idegesen, remélve, hogy így is megérti.

- Holly? - rázta a fejét szomorúan.

- Colin, meg kell találnunk Hazelt! - csaptam a szekrényre mérgesen.

- Figyelj. Érthető, hogy most egyedül szeretne lenni. Hiszen a húga meghalt! Tudod mennyire szerette... Adj neki időt, majd visszajön - nézett a szemembe nyugtatóan, amitől csak még zaklatottabb lett.

- Akkor majd egyedül találom meg! - jelentettem ki dühösen, és gyorsan elhagytam a házat. Blairt majdnem fellöktem, de jelen pillanatban nem érdekel. Meg kell találnom Hazelt.